2010. március 14., vasárnap

A vízözön előtt

Ez a grafikám egy ősi világról szól. A bibliai vízözön előtti világról. Egy olyan világról, amikor a dinoszaoruszok együtt éltek az emberiséggel. Maga a cím pedig utal arra is, hogy a vízözön volt az, amely elpusztította ezeket a lényeket (is). Ezzel a grafikámmal hitem ezt a részét akartam bemutatni. Azt, hogy ezek a lények nem évmilliókkal ezelőtt éltek, hanem "csak" több ezer évvel ezelőtt, ahogyan a Föld is "csak" több ezer éves (Bibliai nemzetségtáblázatok alapján); és a vízözön volt az a globális katasztrófa, amely miatt kihaltak ezek a lények (a "bárka" elhagyása után ezek a lények nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott klímához és emiatt kihaltak). Maga a Biblia is említést tesz ezekről a lényekről, illetve két fajukról részletesebben Jób, illetve - említés szintjén -Ézsaiás könyvében. Ezeket az állatokat az újfordítású Bibliák már vizilóvá és krokodillá neveztek át, hogy "szalonképessebb" legyen a ma embere számára; pedig a régebbi fordításoknál: behemót és leviatán olvasható. (A héber liw-wi-jatan-t ír ezen a helyen, amely tekergőzőt jelent.) (A grafikán nem ezek az állatok szerepelnek.) A következő idézetből látszik, hogy a leírt állat, viziló nem lehet, hiszen a farok leírása és a "testi fegyvere" nem igaz egy vizilóra sem:

"Nézd csak a leviatánt! Én teremtettem, mint téged. Füvet eszik, mint a szarvasmarha. Nézd milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok! Merev a farka, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak. Csontjai, mint az érccsövek, lábszárai, mint a vasrudak. Isten remekműve ez! Fegyverrel is ellátta alkotója, mégis a hegyek adják meg táplálékát; mellette játszadozik a mező minden vada. Lótuszbokrok alatt hever, nádas és mocsaras rejtekhelyen. Lótuszbokrok árnyéka borul rá, körülveszik a parti füzek. Ha árad is a folyó, nem nyugtalankodik: biztonságban van, mégha szájáig ér is a Jordán. El lehet-e fogni szemtől szembe, lehet-e karikát tenni az orrába?" (Jób könyve 40,15-24)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése