2010. december 25., szombat

Teremtett világ - alkotott világ. Amint a kép címe, úgy maga a kompozíció is két egyenlő, erőteljes részre oszlik. Az Isten által teremtett világra (bal oldalt) és az ember által alkotott világra (jobb oldal). Tudatosan két egyenlő részre osztottam a képet, mely által a kívülről való szemlélést és tény megállapítást akartam hangsúlyozni, azaz magával a felületek egyenlő méretével, egyik rész irányában sem szerettem volna szimpátiát sugallni a befogadó néző felé. Mindössze a képen lévő formák, színek kontrasztjával mutattam be a két világ közti alapvető és drasztikus különbséget; azt, hogy milyen volt az a világ melyet a tökéletes Isten teremtett az emberiségnek,és milyenné alkotta, formálta a meglévő anyagokból az Istentől "szabad" ember, amely olyanná akart válni mint Isten.

Isten teremt, az ember csak ezekből tud alkotni; és az amit alkot, az ember a szívéről tanúskodik.

1 megjegyzés:

  1. >>"Isten teremt, az ember csak ezekből tud alkotni; és az amit alkot, az ember a szívéről tanúskodik."<< Nagyon szép a gondolat,és az Alkotásod is. Köszönöm!

    VálaszTörlés