Párhuzamok

1.
 "Mindenki önmagát látja, mindenki önmagával beszél, mindenki önmagát szereti vagy gyűlöli. Én magam vagyok a magasság és a mélység..." (Gilgamestől Jézusig c. kötetből)

Mindennek a lehetősége bennünk van. A  pokol és a mennyország, az örök élet és a végtelen.
Amikor a felhő eltűnik, akkor is ugyanúgy "ott van" az égbolton.

"Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! - Mert az Isten országa közöttetek van." (Lukács evangéliuma 17,21)

2. 
"A reális ember hátrálva megy előre,
kívül maradva mindig jelen van.
Azáltal, hogy nem magát teszi meg központnak,
eléri a tökéletességet...
Ha személyiségünk van, ez azt jelenti, hogy
megfoghatóak vagyunk." (Lao-Ce)

A keresztény ember számára is meg kell halnia önző Énjének, hogy Krisztus feltámadhasson benne.
A kereszténységben az önmegismerés egyet jelent azzal, hogy Krisztusban, Krisztussal megismerjük saját utunkat:
"Aki megakarja találni az életét, elveszti azt, de aki énérettem elveszti, megtalálja azt." 
(Máté evangéliuma 10,39) 

És ekkor érjük el, hogy minden bennünk van. A feladat, az út pedig: ennek kibontása, hogy ne én éljek, hanem éljen bennem és kiteljesedjen bennem Krisztus, ahogy Pál is mondta. És ekkor meglátjuk, hogy az élet és a halál között nincs határvonal, mivel a Krisztus abszolút és örök. Így nekünk is Életünk van Őáltala és Őbenne.

Csend a jelenben, csend az imáinkban

A jelen az nemcsak egy pillanat. Ezt tapasztalom meg. A jelenben élhetünk is; akkor, amikor "belül" megállunk, és egyszerűen csak érzékeljük a környezetünket, elmerülünk benne, élvezzük az érzékelés örömét.
Mikor arra figyelünk, ami van. Nem arra gondolunk: ami volt, ami lesz, vagy ami lehet, vagy ami máshogy lehetne, lehetett volna... és a többi, és a többi...
Hanem érzékeljük, ami most van. Tisztán. Ami körbevesz. 
A szemünkkel, a bőrünkkel, az orrunkkal.

Elménk csendben van. Nem beszél, csak befogad.
Mikor így teszek, ilyenkor úgy érzem, mintha "hátralépnék" és ekkor látom meg azt a mérhetetlen nagy ajándékot is, hogy létezhetek, és részese vagyok az életemnek, azt hogy én vagyok, én létezem. Ezek azok a percek, amelyek valahogy mindig élesen a tudatomba is maradnak.  Mikor érzékelek, és Istenben a jelenben vagyok. 

Ez a csend tud kiteljesedni alvásunkban is.
"Köszönöm neked örökké élő király, hogy irgalmadban visszaadtad belém lelkemet, nagyon megbízható vagy."
Úgy vélem nagyon mély bölcsesség található ebben a Mode Áni reggeli zsidó imában.
Alvás közben az ember nem gondolkodik, elméje kiürül, üres mint egy edény, és ilyenkor a zsidó gondolkodók szerint Istennél van, ott létezik, aki vigyáz rá. 

A csend, gondolataink csendje alapvető szüksége, hogy Istenben legyünk. 

"Az ima célja az Isten által kitöltött üresség. Itt az idő sincs többé, mert az örökkévalóságban vagyunk. Edénnyé kell lennünk, hogy Isten teljessége teret találhasson bennünk." (P. Henri Boulad S. J. jezsuita szerzetes, író)

Krisztus példája is szükségét mutatja az imáinkban ennek a kiüresítésnek:
"megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel..." (Pál levele a Filippiekhez 2,7)