Teremtett világ - alkotott világ. Amint a kép címe, úgy maga a kompozíció is két egyenlő, erőteljes részre oszlik. Az Isten által teremtett világra (bal oldalt) és az ember által alkotott világra (jobb oldal). Tudatosan két egyenlő részre osztottam a képet, mely által a kívülről való szemlélést és tény megállapítást akartam hangsúlyozni, azaz magával a felületek egyenlő méretével, egyik rész irányában sem szerettem volna szimpátiát sugallni a befogadó néző felé. Mindössze a képen lévő formák, színek kontrasztjával mutattam be a két világ közti alapvető és drasztikus különbséget; azt, hogy milyen volt az a világ melyet a tökéletes Isten teremtett az emberiségnek,és milyenné alkotta, formálta a meglévő anyagokból az Istentől "szabad" ember, amely olyanná akart válni mint Isten.

Isten teremt, az ember csak ezekből tud alkotni; és az amit alkot, az ember a szívéről tanúskodik.

A cím, az idézet: "Amikor azt mondják: Békesség és biztonság..." a Bibliában található, Pál Thessalonikaiakhoz írt 1. levelében olvasható. A teljes mondat, amely a grafika létrejöttében szerepet játszott a következő:
"Amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor tör rájuk hirtelen a végső romlás, mint a fájdalom a várandós asszonyra és nem fognak megmenekülni." (1 Thessalonika 5,3)
Manapság Bibliai idézetek azok, amelyek munkáimat ihletik. Így maguk a képek is akkor érthetőek meg, ha címüket elolvassuk, illetve ha ismerjük az adott Bibliai szakasz szövegkörnyezetét, illetve azt, hogy az Írás azon része mire utal. Ezen a munkámon is látszólag - ha a címet nem nézzük - egy tájkép látható mindössze. Maga a cím ad egyértelmű magyarázatot a képre. A képen konkoly mező látható, amely szintén a bibliai szimbolika része (Isten nélkül élő emberek tömegét jelképezi), a kép jobb oldalán békességet és biztonságot sugalló nyugodt, napsütötte égbolt látható, melynek melegét a virágok gondtalanul élvezik. Viszont a kép bal oldalán, a távolban lángtengerrel közeledő viharfelhő közeledik, amely árnyékba és tűzbe borította már a rét távolabbi részét. A kép előterében ellenben még semmit nem érezni ebből.
Maga az idézet Pál levelének azon részéből származik, melyben Krisztus 2. eljöveteléről olvashatunk. A kép előterében lévő virágok élvezik a nap melegét, nem érzik át elmúlásukat. Maga a levél e része (5. rész) két részre bontja az embereket. Vannak, akiket az Úr eljövetele nem ér váratlanul, hiszen várják reménykedve, és örömmel, hogy mikor láthatják meg Őt; ezzel szemben az emberiség másik részét az Írás szerint úgy ér majd ez a nap, úgy jön el számukra: "...mint éjjel a tolvaj.", azaz meglepetésként éri őket az esemény, hiszen békességben és biztonságban telnek napjaik, kiket Pál, szintén ebben a részben alvó emberekként is jelképez.

1

2

3

4

5

Az itt látható "Ne dobd vissza, mert minden hal értékes!" című munkám egy álmom alapján készült. Ez az álmom körülbelül 3-4 évvel ezelőtt volt, de mélyen megmaradt bennem, hiszen hitemmel kapcsolatos volt, és hiszem, sőt tudom, hogy Istentől egy üzenet volt akkor ez számomra; de mostanában ismét felszínre került bennem. Ilyen álmom, amely Istentől jött nem volt még sohasem, és azóta sem fordult elő, ezt az egy alkalmat kivéve. Mivel az álom nemcsak számomra funkcionáló üzenetként is helyt áll, így grafikai megvalósítása - egy sorozat képében, az álom főbb megmaradt mozzanatait kiemelve - kézenfekvő volt.

Az álomban Jézussal egy kis patak mellett ülünk, kezünkben horgászbottal. Napsütötte rét van a patak és mi körülöttünk, a tiszta kék égen simogató lágy szellő fújt, melyet még az arcomon is éreztem. Ezután egy barna halat fogtam ki, amelyet két tenyeremet összeérintve tartottam magam előtt, és emlékszem nagyon nem tetszett nekem, visszataszító volt és vissza akartam dobni. De ekkor megszólalt mellőlem az alak - akinek az arcát érdekes mód nem láttam, de tudom, hogy Ő volt az - "Ne dobd vissza, mert minden hal értékes!". Ezután jobb oldalamnál lévő vízzel teli vödörbe tettem a halat. Majd nemsokára még egy halat fogtam ki. Ez ugyanakkora volt, mint az előző, de ennek meg "hulla zöld" színe volt, amelyet szintén gondolataimban vissza is akartam már dobni. De mielőtt megmozdulhattam volna, ismét megszólalt a mellettem ülő férfi: "Ne dobd vissza, mert minden hal értékes!". Ekkor ezt a halat is a mellettem lévő vödörbe tettem. Majd nem sokkal ezután szintén kifogtam egy halat, amelynek rothadó barnás zöld színe volt, pikkelyei és uszonyai tépettek voltak, és fele akkora volt, mint az előző két hal. Ezt a halat szintén vissza készültem dobni, de ekkor is megszólalt mellőlem a hang: "Ne dobd vissza, mert minden hal értékes!" Így ezt a halat is beletettem a többi hal mellé a vödörbe... ezután az álmom véget ért.

Fügefa I/4

Fügefa I/3

Fügefa I/2

Fügefa I/1

Az itt látható Fügefa című sorozatom, két darab négyes sorozatból álló, kettős sorozat első, megvalósult része. A sorozat a keresztény - és világi szimbolikában használt motívumokból építkezik (fügefa, gyümölcsök, föld, út), azonban mondanivalóját tekintve a keresztény hit részét képezi.

A kettős sorozat ötletét egy istentisztelet témája adta, amelyen a Fügefa történetéből (Máté evangéliuma 21, 18-22) kiindulva építette fel üzenetét az ott beszélő presbiter.

Az elkészült kettős sorozat első része a Krisztushoz megtért ember hitbeli növekedését szimbolizálja, mutatja be négy képen keresztül. A mind a négy képen látható fügefa, az embert; a föld, az emberi lelket, a semmibe vezető szürke út pedig elmúló életünket jelképezik. Az első kép fekete talaja a Krsiztust még nem ismerő ember lelkét szimbolizálja, mely lelki gyümölcsök nélküli meddőség állapotában létezik. A második képtől jelen lévő fehér föld, a Jézust megismert ember éltető, kicserélt földét jelképezi, melynél maga Krsiztus az az élettel teli föld, mely által örökÉLET költözik az emberbe, és elkezdődhet a "lelki rügyek" kihajtása. A harmadik és negyedik képen lévő fa pedig ennek az elkezdett, kinyíló lelki folyamatnak a beteljesedését mutatja be a természet körforgásának - a fákon megjelenő - főbb állomásain keresztül (virágba borulás, levelek megjelenése, gyümölcsök növekedése).

Mode ani

Mode ani. Héber kifejezés. Jelentése: Hálás vagyok. A hívő zsidók által felkelés után közvetlenül elmondott reggeli ima kezdő szavai ezek. A teljes ima így hangzik: "Hálás vagyok néked, örökké élő Király, hogy felkeltemkor kegyelemben visszaadtad lelkemet: nagy a mi bizodalmunk benned." A zsidó hagyomány szerint az alvó emberből ideiglenesen eltávozik a lelke, és Isten óvó kezébe száll, majd ébredéskor visszatér belé. Ennek a hálát adó mondatnak a szépsége, és a mögötte lévő hagyomány különlegessége inspirált, hogy vizuálisan, saját formanyelvemen, szimbólumaimon keresztül is kifejezésre juttassam ezt, illetve ezeket a "történéseket". (A szürke négyzet formátumú lap az emberi életet, a négyzet(ek) az embert, a kompozíció alján elhelyezkedő feketébe hajló sötétkék színű téglalap az éjszakát szimbolizálja. A fekete négyzet az alvó embert, a fehér négyzet a "létbe visszalépő" embert jelképezi.)

A vízözön előtt

Ez a grafikám egy ősi világról szól. A bibliai vízözön előtti világról. Egy olyan világról, amikor a dinoszaoruszok együtt éltek az emberiséggel. Maga a cím pedig utal arra is, hogy a vízözön volt az, amely elpusztította ezeket a lényeket (is). Ezzel a grafikámmal hitem ezt a részét akartam bemutatni. Azt, hogy ezek a lények nem évmilliókkal ezelőtt éltek, hanem "csak" több ezer évvel ezelőtt, ahogyan a Föld is "csak" több ezer éves (Bibliai nemzetségtáblázatok alapján); és a vízözön volt az a globális katasztrófa, amely miatt kihaltak ezek a lények (a "bárka" elhagyása után ezek a lények nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott klímához és emiatt kihaltak). Maga a Biblia is említést tesz ezekről a lényekről, illetve két fajukról részletesebben Jób, illetve - említés szintjén -Ézsaiás könyvében. Ezeket az állatokat az újfordítású Bibliák már vizilóvá és krokodillá neveztek át, hogy "szalonképessebb" legyen a ma embere számára; pedig a régebbi fordításoknál: behemót és leviatán olvasható. (A héber liw-wi-jatan-t ír ezen a helyen, amely tekergőzőt jelent.) (A grafikán nem ezek az állatok szerepelnek.) A következő idézetből látszik, hogy a leírt állat, viziló nem lehet, hiszen a farok leírása és a "testi fegyvere" nem igaz egy vizilóra sem:

"Nézd csak a leviatánt! Én teremtettem, mint téged. Füvet eszik, mint a szarvasmarha. Nézd milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok! Merev a farka, mint a cédrus, combjának inai egymásba fonódnak. Csontjai, mint az érccsövek, lábszárai, mint a vasrudak. Isten remekműve ez! Fegyverrel is ellátta alkotója, mégis a hegyek adják meg táplálékát; mellette játszadozik a mező minden vada. Lótuszbokrok alatt hever, nádas és mocsaras rejtekhelyen. Lótuszbokrok árnyéka borul rá, körülveszik a parti füzek. Ha árad is a folyó, nem nyugtalankodik: biztonságban van, mégha szájáig ér is a Jordán. El lehet-e fogni szemtől szembe, lehet-e karikát tenni az orrába?" (Jób könyve 40,15-24)

Ezüstkötél

"Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok, és el nem érkeznek azok az évek, melyekről ezt mondod: nem szeretem őket!... és végül elszakad az ezüstkötél, összetörik az aranypohár, a korsó eltörik a forrásnál, és a kerék belezuhan a kútba. A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta." Ezek, Salamon király által írt gyönyőrű költői mondatok adták alapját ennek a munkámnak. A grafikán az az ezüstkötél jelenik meg, amely a földi porsátorunkat köti össze lelkünkkel. Vékonysága az ember mulandóságát szimbolizálja.

Örökség

Színes kép. Nem sok van munkáim közül. Ez az. Két szín: zöld és kék. Tiszták. Lágyan összetartoznak. Sem hozzáadni, sem elvenni nem kell belőlük. Teljes a kompozíció, úgy teljes, mint ahogy az is, melyre utal. A kép alapját a Jelenések könyvében megírt új Föld, és új Ég, mint örökség adta. Az az új Föld, ami a menyből száll majd alá, és amelyet Isten készített el az Őt szeretőknek, ahol majd láthatjuk Őt és Vele lehetünk örökké. (Jelenések könyve 21. fejezet)

Út

Ezt a munkámat Máté evangéliumának 7. részének 13. verse ihlette: "Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak akik azon járnak." A fehér faroston végtelenbe nyíló fekete négyzet egyszerre időtlen, végtelen és tér nélküli. Üres, de mégis teljes. Örök elveszettség, melynek egészéhez, egyértelmű formájához, éles karakteréhez sem hozzáadni, sem elvenni nem kell semmit. Létezett. Van. Létezni fog. Némán. Örökké.