2016. július 23., szombat

Puszta, pusztaság (festmény)


Puszta
akril, feszített vászon - 40 x 60 cm - 2016

A képem a hívő életében létfontosságúan, újra-és újra megjelenő pusztáról szól: az ember nagy szegénységének ősi hasonlatáról. A puszta válhat a kísértés pusztájává is, de lehet a nyugalom és Isten felfedezésének szigete is. Ez utóbbiról: a nyugalomról és Isten mélységeinek felfedezéséről szól e kép.

Az embervoltunk hiábavalóságára, a kicsinységünk megélésére való emlékezés helyszíne a puszta, ahol kiüresedünk Isten előtt, letesszük gondolatainkat, és a teremtett elme folyamatos „locsogása”, gondolkodása, kérései helyett, végre a teremtő Istenre figyelhetünk, hogy Krisztus ismét betölthessen minket Önmagával. Betöltekezésre, a saját pusztánk felfedezésére kiüresedésünk által pedig nemcsak megtérésünkkor van szükség és nemcsak ritkán. Ha az ember ad: a korsóban lévő víz fogy. Ha az ember nem ad, a korsójában lévő víz állott lesz, amely már nem tud senkit felfrissíteni. A puszta pedig vízhez juttat folyamatosan, mennyei, égi vízhez, a Lélek vízéhez.

Ez a puszta lehet a böjtölés pusztája, a szerzetességé, és lehet az egyedüllét, az önátadás pusztája is, mikor kettesben vagyunk Istennel és Őrá figyelünk szavak nélküli imádságunkban („kimondhatatlan fohászkodásokkal” – ahogy Pál fogalmazza). Végső soron a gyermeki létünk tudatosításának helyszíne a puszta: „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” (Máté 18,3)

A kép vízszintes formavilága azt a belső nyugalmat fejezi ki, amelyet csak a Pusztában, Isten előtt állva élhet át az ember. A kép ellentétekre épül. Őelőtte látja meg az ember azt a kontrasztot, amely a világ (sivatag) és Isten (csillagos égbolt) gazdagsága között feszül… itt elfogynak a szavak. Ez a csendes gyönyörködés helyszíne. Itt sejti meg az ember: még a teremtett világ szépségei is pusztai homok, Isten szépsége előtt.
A forró, izzó sivatag (földi világ) eltörpül a kép nagyobb részét uraló Égi szféra (mennyei világ) alatt. 
Itt a sivatagban, a puszta szélsőséges formájában áll a még kisebb ember alakja (a gyermeki létünket, Isten előtti kicsinységünket szimbolizálva), mely előtt kontrasztként az Isten személyét jelképező végtelen mély csillagvilág látható.

Itt, a Pusztában ismerjük meg Isten közelségének csodáit, itt nyitva találjuk az Ég kapuit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése